Az ADR pólóról

Már 15 éve jelen vagyunk a ruházati termékek piacán, így nagyon sok tapasztalat áll mögöttünk. Rengeteg vásárlói igénnyel és problémával találkoztunk, ezeket mindig próbáltuk a lehető legjobb tudásunk szerint teljesíteni. A folyamatosan változó piacon, az igények és a kínálat állandó körforgásban vannak egymással. Ennek a rengeteg tapasztalatnak és fejlődésnek a birtokában úgy ítéltük meg, hogy bár folyamatosan fejlődünk és nyitottak vagyunk az újdonságokra, de számunkra is új területekre kell látogatnunk és bővítenünk kell a szolgáltatásaink körét, hogy kellőképpen ki tudjuk szolgálni a hozzánk érkező vásárlókat.

Az elhatározásnak a megvalósítása el is kezdődött és ennek eredményeként megnyitottuk varrodánkat. Hatalmas célokkal és tervekkel vágtunk bele az új feladatba, és az elmúlt időszak tapasztalatai minket igazolnak, hiszen egyre többen keresik fel a varrodát, és egyre többen ajánlanak minket. Mindenféle szabást-varrást vállalunk, legyen az akár egy nadrág felvarrás, vagy egy nagyobb varrodai feladat, tornazsákokat, oviságyneműk, munkaruhákat, ágyneműket, sőt akár ballagási öltönyök elkészítését is vállaljuk. Úgy gondoljuk ennek a szolgáltatásnak van létjogosultsága és azon vagyunk, hogy szolgáltatásaink körét még inkább bővíteni tudjuk, profi szakemberekből álló csapatunk segítségével.

A varroda mellett egy egészen professzionális szolgáltatás is elindult, amely elképesztően rövid idő alatt hatalmas sikernek örvend. Ez a szolgáltatás az egyedi ajándéktárgyak készítéséhez kapcsolódik. Olyan egyedi ajándéktárgyak készítését vállaljuk, mint például a különböző tárgyakra való fotónyomtatás. Ilyenek a bögre, párna, sapka, táska, csempe, egérpad, kötény, igazából bármilyen anyagra készítünk képet, feliratot, amit szeretnétek. Ha nincs konkrét ötlet, ebben is tudunk segíteni természetesen és közösen megálmodjuk az elképzelésnek leginkább megfelelő képet, vagy szöveget. Lehet vicces vagy megható, legyen szó bármilyen alkalomról, mindenre van valami ötletünk.

Az egyedi fotónyomtatásban kiemelkedik a pólóra történő textilnyomtatás. Azért választják sokan ezt a terméket, hiszen ez egy alapdarab az öltözködésben, mely lehet alsó vagy felsőruházat és a leginkább népszerű. A pólókat mindenki szereti hiszen praktikusan használható a mindennapokban, munkába járáshoz, pihenéshez, a szabadidős programokhoz, de akár alváshoz is. Ráadásul, ha ez a póló nemcsak egy egyszerű póló, hanem megjeleníti a hangulatunkat, az alkalmat, amelyre kaptuk, vagy egy üzenetet, amelyet szeretnénk közvetíteni a külvilág felé, akkor igazán tökéletes ruhadarabnak nevezhetjük. A mintával ellátott és személyre szabottan készített pólókat mindenki szereti és szívesen viseli kortól, nemtől függetlenül. Bármilyen színben kérheted, egyedileg megálmodott mintával, felirattal vagy az általunk készített pólókat is megvásárolhatod, ráadásul ezt az ország bármely pontján megteheted webshopunk segítségével. Ki sem kell mozdulnod és megtervezheted a teljesen egyedi pólódat.

Mit nyújtunk számodra?

Pólóink kiváló minőségű anyagok felhasználásával készülnek és ami különleges a piacon, hogy ezek a pólók bármilyen színben rendelhetőek
A festék, amellyel dolgozunk teljes mértékben bőrbarát, és akár újszülött kortól használható és érintkezhet a bőrrel
A póló készítéshez használt festékanyag amellett, hogy bőrbarát, még tartós és időtálló is
Több póló rendelése esetén, személyre szabott, egyedi kedvezményt nyújtunk a darabárhoz képest, a részletekről érdeklődjetek elérhetőségeink bármelyikén.
Mindezeket rövid határidővel vállaljuk az ország minden területére. Természetesen, ha a környéken laksz és szeretnéd megnézni a pólókat és a mintákat, arra is van lehetőség. Varrodánkat és üzletünket is felkeresheted, mindenben állunk rendelkezésedre és segítünk a legjobb tudásunknak megfelelően, profi csapatunk mindenben rendelkezésedre áll.
Kényelmes rendelés

Elérhetőségek

Terveink között szerepel további ruházati termékek textilnyomtatása is, a pólók és sapkák után elsőkörben a pulóverek és a hosszú ujjú pólók, trikók, valamint a gyermek pólók és a baba bodyk készítése. Kövessétek oldalainkat, ahonnan naprakész információkat kaphattok és a legújabb mintákat is megosztjuk veletek.

Felkeltettük az érdeklődésedet?

Írj nekünk!

Kötelező
Kötelező
Kötelező
Kötelező

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozással tudomásul veszed és elfogadod az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.